2016. A Danubius Tanulóverseny győztesei Európában

Utolsó előtti munkanap

Ma felkeltünk, aztán reggeliztünk, mint minden reggel. Kezdünk hozzászokni, pedig holnap csináljuk utoljára. 8-ra mentünk dolgozni, és bent először az utolsó papírokat töltöttük ki a végső értékelésekhez, aztán nekiláttunk dolgozni.

Ma tálakat kellett csinálnom: sajt, szalámi és pékáru tálakat. Miután lement a roham, bepakoltuk a reggelit. Sokat segítettem ma is a konyhán, és beszélgettem is a szakácsokkal. Takarítottunk is egy keveset, majd tálakat csináltunk megint. 🙂 Egy órával tovább dolgozom, mint Zsófi és Gábor, de megvárnak mindig, így most is megvártak.

Itthon biliárdoztunk meg szórakoztunk. Attilát megvertem ping-pongban ma is. 🙂 Az első menet nem volt annyira szoros, kb. 10-zel vezettem, amikor nyertem. Második menet szintén ugyanilyen volt. Harmadik szorosabb volt, de ott se volt egy cseppnyi esélye se! 🙂 Utána visszamentünk a közös helyiségbe, és megint biliárdasztal párat. Eltelt az idő, úgyhogy utána meg már mehettünk is vacsorázni. A mai vacsora tökleves volt és rizses hús. Most megjött Tomi, és belecsapunk az éjszakába (Alszunk).

0420_JG_JZS_HB

Hencz Balázs

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!