2016. A Danubius Tanulóverseny győztesei Európában

Utolsó előtti nap az utazásból!

Utolsó reggel (nekem, többieknek van még egy – én már ma este hazamegyek, mert Sopron nagyon közel van) vegyes érzelmekkel keltem fel. Egyrészről örülök, hogy vége van ennek a két hétnek, és visszatérhetek a barátaimhoz és a családomhoz, másrészről pedig rossz érzés is van bennem, mivel nagyon fognak hiányozni  a többiek, nagyon jó fej gyerekek, nagyon jó élményeink vannak együtt.

Na, de térjünk vissza a reggelhez: szokásosan elkészültem és jó kedvvel indultam el Zsófival a munkahelyre.  Mikor odaértünk megreggeliztünk, átöltöztünk, majd munkába álltunk. Különösen jó kedvünk volt, mivel ma csak 11-ig dolgoztunk, még pedig azért, mert szerdán túlóráztunk. Mai nap én voltam az Office-ban. A kevés vendég miatt (230 fő) nagyon laza nap volt, egyáltalán nem volt úszás a placcon.  Evőeszközökkel és poharakkal is nagyon jól álltam. Miután lezajlott a reggeli, rendbe raktuk az éttermet. Elbúcsúztunk mindenkitől, majd elmentünk átöltözni. Leadtuk a kártyát és a névtáblát majd elindultam haza.

Nem Zsófival jöttem haza, mivel ő még elment vásásrolni, de meg is lett a böjtje. A buszon elbambultam, és egy megállóval tovább mentem a kelleténél 😀 Visszasétáltam a szállásra, majd észrevettem, hogy nincs kulcsom, úgyhogy szóltam a recepción, akik kisegítettek egy pótkulccsal.  Felmentem a szobába, összepakoltam a cuccomat, bepakoltam a bőröndbe, majd pihentem egy kicsit. 14.00-ra visszamentem Tamás és Balázs elé a Mercure hotel elé, mert el akartak menni a Práterbe, felülni a csúzlira. Práternél Balázs egyik ismerőse várt minket, vele voltunk. Majd elindultunk vissza a szállásra, mert jött az Austraning az utolsó papírokat aláíratni. Azonban senki nem számolt azzal, hogy karambol és dugó lesz a városban, úgy hogy késtünk egy háromnegyed órát. Mikor visszaértünk, megkerestük Noémit, elkértünk tőle pár papírt, majd felmentünk a szobába és pihentünk. 

18.00 találkoztunk a recepciónál, és elindultunk a Mercure hotel melletti étterembe, ahol megvacsoráztunk, amolyan búcsúvacsoraként. Én itt maradtam, innen indulok haza zárás után. Mindenki nagyon jól érezte magát, csak azt bánom, hogy a többiek ilyen hamar itt hagytak. 23.00-00.00 körül fogok hazaérni, és azt hiszem rögtön le fogok feküdni aludni, mert nagyon hosszú nap volt a mai. Ezzel le is zárom a mai napot. Jó éjszakát.

13063900_1173845679307032_335403868_o

13073100_1173845612640372_681770439_o

13078320_1173845669307033_737038492_o

Jókuti Gábor

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!