A mai nap szerencsére nem kellett korán kelni. A készülődést a reggelivel folytattuk. Reggeli után közösen gyülekeztünk a várva várt pillanatra, amikor mindenkinek megmutatták a munkahelyet, az oda vezető utat, valamint hogy hogyan tudunk a legegyszerűbb úton hazajönni. Segítségünkre volt két nagyon kedves hölgy is. A metrónál külön váltunk két csoportra, és ezek alapján ment mindenki a munkahelyre.
Volt, aki már az első nap be is állt dolgozni, de volt olyan is, aki egy kis megbeszélés és papírmunka után vissza is jöhetett a szállásra. Én személy szerint már be is állhattam dolgozni. Az itteni módszerek, praktikák teljesen máshogy vannak, mint nálunk Magyarországon, például nagyon sok olyan terméket használnak (csak létojást, különleges lisztfajtákat), amit mi nem. Ezeknek a süteményeknek a megjelenése is roppant gusztusos, minden apró részletre figyelnek.
A munkahelyeken legalább egy fő (vagy több) magyar. Nos, ez az én esetemben nem jött be! Mindenki német, és annak ellenére, hogy az iskolában tanulunk németet, vannak olyan helyzetek, amikor el kell gondolkodni, hogy „akkor most mit is mondott…!?” Ennek ellenére még mindig nem vagyok lehangolt, hiszen tanulhatom a német nyelvet. A munkatársak roppant kedvesek és segítőkészek.
Amikor visszaérkeztem, már többen is itt voltak, és mindenki jó véleménnyel volt a munkahelyével kapcsolatban. A feszültséget egy kis csocsóval, valaki pihenéssel vezette le.
A vacsora a tegnapi naphoz hasonló volt, nem vagyunk egyformák, ezért van akinek ízlett, van akinek kevésbé… De akinek nem ízlett, az megoldotta máshogyan ezt a problémát. Mindenki pihen, és készülünk a holnapi napra.
Baranyai Réka
