2016. A Danubius Tanulóverseny győztesei Európában

Utolsó munkanapló :((( (Baranyai Réka)

Nehéz az egész két hetet röviden, tömören leírni… Két hete mentünk ki Bécsbe. Az első napokban csak el voltunk igazából külön-külön, vagyis lányok-fiúk. 🙂 Aztán a napok elteltével már mindenki jóban volt mindenkivel, és így egy nagyon jó társaság jött össze szerencsére 🙂 Mindenről el tudtunk beszélni, hülyéskedni. 🙂

Vasárnap, miután odaértünk a városba, és elfoglaltuk a szállást, sétáltunk majd bent a városban ebédeltünk. Utána a szálláson kipakoltunk, beszélgettünk. Aztán a héten mindenki dolgozott, hétvégén egy páran elmentünk a Nachmarkt piacra, majd a Stadtparkba sétáltunk, nézelődtünk. Délután felmentünk a közeli hegyoldalra, és a panorámában gyönyörködtünk! Vasárnap a várost jártuk: Schönbrunnban voltunk, aztán várost néztünk és elmentünk a Hundertwasser haushoz, utána meg pihentünk a Práterben 🙂 🙂

A második héten is dolgoztunk és pihentünk 🙂 Nagyon szép időnk volt szerencsére 🙂 Én személy szerint lebetegedtem egy picit, de Noémi elkísért az orvoshoz, és mindent megbeszéltünk, hogy mi lehetett a baj 🙂 Másnap mar újult “erővel” dolgoztam! Aztán vészesen fogytak a napok, és indultunk hazafelé… Sokáig tartott, mire hazaértem: 9-kor indultunk Bécsből, és én csak este 6-ra értem haza 🙂 De nagyon élmény-dús volt ez a két hét!

Köszönjük az Uniónak, az Erasmus programban dolgozóknak, és mindenkinek, akinek a keze benne volt!! Nagy köszönet Noéminek, aki kibírta velünk 🙂 Nagyon jó társaság jött össze, és próbáljuk tartani a kapcsolatot, a távolság ellenére is!

KÖSZÖNÖM, hogy elmehettem 🙂 Puszi

Baranyai Réka

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!