2016. A Danubius Tanulóverseny győztesei Európában

Kilencedik nap II.

Kilencedik napunkon nekünk Szandrával nem kellett dolgoznunk, mert a tutorunk szabadnapos volt, így kipihenhettük a tegnapi városnézés fáradalmait 🙂 Sokáig aludtunk, nyugodtan megreggeliztünk, és utána is még egy kicsit lepihentünk, mivel szakadt az eső, és így a tervezett városban mászkálásunkat későbbre kellett halasztani. Délután mentünk csak be, amikor elállt az eső. Sétáltunk egyet a Volksgartenben. Volt… Tovább »

Kilencedik nap

Reggel 6-kor keltem a többiek ébresztőjére. Elég lett volna 10-kor kelnem, de nem bírtam a többiek készülődésétől aludni. 7 felé lementem Lacival reggelizni. Reggeli után pihentünk, aztán Laci elment dolgozni. Én 10 felé lementem a boltba. Csak egyre mentem dolgozni, szóval addig filmet néztem. Amikor beértem a munkahelyre, egy kicsit izgultam, mert most voltam először… Tovább »

Plusz egy bejegyzés a szabadnapunkról

Reggel a szokásos módon telt el, de senki nem dolgozott ma. 8.45-kor indultunk el Schönbrunnba, ahol időben kellett felvennünk a jegyünket. Fél 10-kor felvettük a jegyet, de 10 óráig nem mehettünk be a kastélyba, ezért még sétáltunk egyet a parkban, melyben a tulipánok pompázatosan mutattak. 10 órakor kezdtük a múzeumi sétánkat, mely bemutatta a Habsburg-ház… Tovább »

Nyolcadik nap, félidő!

A mai nap mindenki szabadnapos volt, úgyhogy mindenki ki tudta aludni magát. Elmentünk reggelizni, ettünk mindenfélét, majd elkészülődtünk, és 8.45-kor elindultunk kirándulni a brigáddal. Először metróval elmentünk a Schönbrunn-i kastélyhoz. Ott bementünk a kastélyba, végigmentünk egy túrán, majd volt két szabad óránk. Ezalatt felmentünk egy nagy dombon. Pihentünk fent egy kicsit, gyönyörködtünk a tájban, majd… Tovább »

Hetedik nap

Reggel a szokásos módon keltünk, és a reggeli is szokásos volt, de ma nem kellett dolgozni mennem, mert ma szabadnapos vagyok. Reggeli közben egy jót beszélgettünk Noémivel, Rékával, Leventével, Balázzsal és Attilával, majd 9.30-kor indultunk el a Naschmarktra. Ott egy jót sétáltunk. Először a bolhapiacot néztük meg, és csak utána néztük meg az igazi piacot,… Tovább »

04.16 Szombat

A mai napunk nagyon élménydús, valamint programdús volt! Ma szabadnapos voltam, így először egy közös reggelivel kezdtük a napot, majd metróval elmentünk a belvárosi piacra. Meg kell mondani, voltak egy páran! A fiúk nagyon sokat nézelődtek, volt minden, mi szem-szájnak ingere! A bolha piactól indultunk, majd körbe érve mentünk a rendes piacra. Nagy élmény volt,… Tovább »

Plusz egy bejegyzés a hatodik napunkról

A hatodik napon hárman indultunk útnak, Leventével. Munkahelyünkön ma Szandrával különváltunk, mivel más feladatot adtak nekünk. Szandra folytatta a tegnapi linzereket, én pedig már egyedül mértem össze az alapanyagokat. A gépek kezelésében még segítettek, viszont a tészták adagolását is rám bízták már. Először csokis és vaníliás muffint kevertem be. Ezt követően jött a kókuszos cup… Tovább »

Hatodik nap II.

Péntek reggel, szól az ébresztő egy szép álomból felriadva nagy nehezen kinyitva a szemeimet. Immel-ámmal felébredve elkészülődtem, majd megvártam a fiúkat és elmentünk dolgozni. A munkahelyen reggelivel vártak minket, hogy fel tudjunk töltődni energiával és ujjúlt erővel kezdhessük el a munkát. Sokan jöttek reggelizni és holnap még ennél is többen lesznek. A mai nap mindenki… Tovább »

Hatodik nap

A 6. napon átaludtam a reggelit. 9 után keltem, amikor a többiek végeztek és feljöttek. Poénból kérdezem Atillát, az egyik szakács tanuló társamat, hogy nincs-e kedve hozni egy kávét vagy szendvicset, de azt mondta, nincs az a pénz. Kis idővel később kiveszi a fülest a füléből, és azt kérdi: “te, Balázs, hogy iszod a kávét?”… Tovább »

Plusz egy bejegyzés az ötödik napunkról

Reggel a szokásos módon indult, annyi változással, hogy 5-kor kellett kelnem, mivel tegnap délután telefonáltak a Hotelből, hogy ma korábban kell menni. Szóval elég fáradt voltam egész nap.  6.40 körül értünk a hotelbe, ahol megengedték, hogy megreggelizzünk. Miután végeztünk, munkába álltunk. Tegnap kint a placcon voltam, ezért most a hátsó részt vállaltam. Nagyon pörgős nap… Tovább »

Ötödik nap II.

Reggel hatkor Tomi ébresztőjére ébredtem. Utána nagy nehezen felébredtem és összekészülődtem. Egy kicsit még lustálkodtunk, de utána elindultunk dolgozni Tomival. Félúton szétváltunk, és én tovább mentem dolgozni a Bistróba. Mikor beértem gyorsan átöltöztem, és siettem a konyhára, ahol Ricsi, a tutorom várt engem. Megkért, hogy egy láda csirkemellet dolgozzak fel. Ő közben elment ügyet intézni,… Tovább »

Ötödik nap

Azt hittem az egész napom olyan szerencsétlen lesz, ahogy kezdődött. Nem elég, hogy később indultunk el dolgozni, a metrónak is lett valami hibája, le kellett szállnunk úgy, hogy előtte negyed órát vártunk egy megállóban. Átsétáltunk a másik vágányra, onnan sikerült elindulni és “csak” húsz percet késtünk. Ennek ellenére nagyon megértőek voltak a cukiban, valószínűleg ők is… Tovább »

Plusz egy bejegyzés a negyedik napunkról

Végre eljött ez a nap is, mehettünk dolgozni. Első nap a munkahelyen. 🙂 Kicsit félve elindultunk, mivel a mai nap szabadnapos volt a magyar pincér lány, de ezt a félelmet hamar le is küzdöttük. Sikeresen megérkezve a munkahelyre szívélyes fogadtatásban volt részünk. Egy kedves hölgy bevezetett minket a napi munka rejtelmeibe, amit nagy figyelemmel próbáltuk… Tovább »

Negyedik nap II.

A negyedik napunkon szép, napsütéses reggelre ébredtünk. Gyorsan megreggeliztünk, csomagoltunk magunknak ebédet, mivel hamarabb kellett indulnunk, mint ahogy az ebédünk érkezett volna. Ma is időben beértünk a munkahelyre, ahol már nagy mosollyal fogadtak bennünket. Átöltöztünk és már neki is láttunk az első feladatnak. Mandulás piskótával kezdtünk, ezután következett a banános cup cake. Míg mi dolgoztunk addig… Tovább »

Negyedik nap

Ma reggel 6 órakor sikeresen felkeltem Attila ébresztőjére (MEGINT!), de sebaj, gyorsan visszaaludtam. Nyolckor felébresztettem Hencz Balázst, és lementünk reményekkel telve a reggeliző helyiségbe. Miközben befelé tartottunk, észrevettük társunkat, Rékát, aki mellé gyorsan le is ültünk. 3 nutellás zsemle és 1 liter tej után felmentünk a szobába. Nekem és Balázsnak csak később kellett dolgozni mennünk,… Tovább »

Harmadik nap II.

A mai reggel kicsit tovább aludtunk a kelleténél, mivel nem kellett ma dolgoznunk. Amikor felkeltünk nem volt már reggeli, ezért elmentünk a boltba venni. Miután visszaértünk, megreggeliztünk. Aztán egy kis csendes pihenőt tartottunk. Pihenés után Zsófi, Balázs, Gábor és én elindultunk az U4es metróval a bécsi Stadionhoz. Ott megnéztük a Stadiont kívülről és belülről is…. Tovább »

Harmadik nap

Reggel sokáig tudtunk aludni hála az égnek, igaz, Attila ébresztője megint közbeszólt 🙂 Szépen lassan elkészülődtünk, hiszen minek is siessünk, ma SZABADNAPUNK VAN!! Mikor elkészültünk, néztünk buszt és elmentünk Sparba vásárolni, vettünk zsemlét, felvágottat. Visszajöttünk a szállásra, megreggeliztünk, majd tartottunk egy kis csendes pihenőt. Utána összecihelődtünk és Zsófiával, Tamással és Balázzsal elmentünk barangolni a városba…. Tovább »

Plusz egy bejegyzés a második napunkról

Az első éjszaka meglepően kellemes volt. Úgy aludtam, mint a bunda, annak ellenére, hogy idegen még a hely és a város is. Fél nyolckor keltünk a lányokkal, elkészültünk és megreggeliztünk. Két órával a kelés után összeült az egész csapat megbeszélni a továbbiakat, vagyis rendeztük a papírokat, hogy mit, kivel kell aláíratni és mit kell nekünk… Tovább »

Második nap II.

Reggel 7 órakor Attila ébresztőjére keltünk. 7.30-kor lementünk reggelizni. Reggelire választhattunk a svéd asztalról. 9.30-kor jött a tutor az Austrainingtől, aki elmondta, hogy a papírokat hol kell aláíratni, és mikor miről kell véleményt írnunk. 10 órakor elindultunk a munkahelyekre. Először autóbusszal mentünk. Utána U4, majd az U6 metróval mentünk a Zuckero cukrászdába, ahol én gyakorlaton… Tovább »

Második nap

A mai nap szerencsére nem kellett korán kelni. A készülődést a reggelivel folytattuk. Reggeli után közösen gyülekeztünk a várva várt pillanatra, amikor mindenkinek megmutatták a munkahelyet, az oda vezető utat, valamint hogy hogyan tudunk a legegyszerűbb úton hazajönni. Segítségünkre volt két nagyon kedves hölgy is. A metrónál külön váltunk két csoportra, és ezek alapján ment… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!